DÁF PÁRÁSÁT SÁVUÁ

Hetiszakasz oldalak

Ekev

Dvárim 11. fejezet

10. Az ország, amelybe behatolsz, hogy elfoglald, nem olyan, mint Egyiptom országa, amelyből kivonultatok. Ott az elvetett magot saját munkáddal kellett öntöznöd, mint egy zöldségeskertben, 11. de az a föld, amely felé mentek, hogy elfoglaljátok, hegyes-völgyes ország, az ég esője öntözi vízzel. 12. Erre az országra Istened, az Örökkévaló felügyel; az Örökkévaló mindig, az év elejétől a végéig rajta tartja a szemét.

13. Amennyiben szigorúan betartjátok a parancsolataimat, amelyeket ma adtam, hogy szeressétek Isteneteket, az Örökkévalót, és szolgáljátok teljes szívetekkel és teljes lényetekkel, 14. akkor az évszakoknak megfelelő esőt fogom megadni, a korai és a késői esőt, te pedig betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat, 15. és adok füvet a legelődre a jószágaidnak – majd jóllakásig ehetsz. 16. De vigyázzatok: nehogy elcsábuljatok és eltérjetek, és más isteneket kezdjetek szolgálni leborulva előttük! 17. Mert akkor fellángol ellenetek az Örökkévaló haragja, elzárja az eget, hogy ne legyen eső, és a földnek ne legyen termése, ti pedig mihamarabb elpusztuljatok az Örökkévaló által adott jó földről. 18. Viseljétek ezeket a szavaimat a szíveteken és egész lelketeken, kössétek őket jelként a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. 19. Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket, és beszéljetek róluk, akár otthon, akár úton vagy, lefekvéskor és felkeléskor. 20. Írd fel őket házad ajtófélfáira és  kapuidra, 21. annak érdekében, hogy ti és gyermekeitek sokáig élhessetek a földön, amelyről megesküdött az Örökkévaló őseiteknek, hogy nekik adja, ameddig csak az ég a föld felett van.

Mose utolsó beszédeiben a honfoglalók számára szolgáló iránymutatás és az Ígéret Földjéhez adott „használati útmutató” adja a zsidó liturgia talán legjobban ismert részének, a smá Jiszráel első két szakaszának kontextusát. A honfoglalók egy része legfeljebb gyerekként láthatta, vagy csak elmondásból ismerhette az Örökkévaló Egyiptomban tett csodáit.

Mose látta, hogy még a legnagyobb csodák személyes megtapasztalása sem garantálja a folyamatos engedelmességet az Örökkévaló parancsai iránt, hiszen éppen az itt lefordított részletet megelőző fejezetekben idézte fel az aranyborjú bűnét, amely alig több mint öt héttel követte a mindenki által megtapasztalt Szináj hegyi kinyilatkoztatást.

(Lásd: Dvárim 9.-10. fejezet. Ahogy a kémek bűnével kapcsolatban ezt már láthattuk, negyven év elmúltával Mose ezt az eseményt is sok részletében másképp meséli el, mint ahogy a Smot könyvének 32-34. fejezeteiben áll.) Mose fokozottan aggódhatott tehát, hogy a honfoglalás sikere után az Örökkévaló iránti hűség csökkenni fog, és ezért különösen fontos lehetett számára a szövetség megtartásáért járó jutalom és az engedelmességet büntető csapások hangsúlyozása.

Az öntözéses mezőgazdaságra épülő Egyiptom és az esőktől függő kánaáni mezőgazdaság között jelentős a különbség. Az új, szinte teljesen a csapadéktól, azaz az emberi munkával nem befolyásolható tényezőtől függő mezőgazdasági környezet sajátosságainak hangsúlyozása különösen alkalmas volt arra, hogy egy olyan világnézetet alapozzon meg, amelyben a földi jólét az Örökkévalóval kötött szövetség előírásai betartásának függvénye.

Az esőknek való kiszolgáltatottságot, amely gazdasági szempontból egyértelműen hátránynak tűnik, az isteni Gondviselést hangsúlyozó világnézet szempontjából könnyű előnyként értelmezni: a közösség sikere a közösség  szövetség iránti hűségétől függ.

A szemlélet két nagy előnnyel is jár: egyfelől az esetleges rossz termés idején mindig kézenfekvő lehet a magyarázat, hogy nem Isten a „hibás”, hanem a közösség egyes csoportjainak hűtlensége volt a baj oka, másrészt pedig ugyanez a szemlélet erősíthette a közösség egyes csoportjai egymás iránti kölcsönös felelősségének érzését.
 

10. Az ország, amelybe behatolsz, hogy elfoglald, nem olyan, mint Egyiptom országa – A következő versek szembeállítják az elsősorban a Nílus vizére alapozott egyiptomi mezőgazdaságot a főként az esővízre támaszkodó kánaáni mezőgazdasággal.

Ott az elvetett magot saját munkáddal kellett öntözni – Szó szerint: „A lábaddal öntözted”. A kifejezés értelme nem teljesen világos, talán arra utal, hogy Egyiptomban a földművesek gyalog, a vállukon cipelt vödrökben szállították a Nílus csatornáiból a vizet a termőföldekre. Azt is jelentheti, hogy a zsilipek kapuit lábbal nyitották ki és zárták be.

mint egy zöldségeskertben – A zöldségeskertek ott is öntözésre szorulnak, ahol a termőföld számára elég az eső.

11. hegyes-völgyes ország, az ég esője öntözi vízzel – A természeti adottságok miatt nem építhető ki a folyók vizére alapozott öntözőrendszer.

12. az Örökkévaló mindig, az év elejétől a végéig rajta tartja a szemét – Az eredeti héber kifejezés, csakúgy mint a magyar „rajta tartja a szemét”, gondoskodást és fenyegetést is kifejezhet, előkészítve ezzel a következő versek üzenetét: az isteni gondviselés szavatolja a jó termést a szövetséghez hű népnek, és a büntetést az engedetleneknek.

13-21. Az itt következő versek alkotják a Vátechánán hetiszakasz kapcsán tárgyalt smá Jiszráel második szakaszát. Központi témájuk az, amit az előző versek felvezettek: az elfoglalásra váró ország adottságai olyanok, hogy az isteni gondviselő – a szövetség megtartásától függő – jutalmazása és büntetése állandóan érezhető lesz. A Dvárim 6:5-9 és 11:13-20 között annyi hasonlóság van, hogy az egyik rabbinikus forrás szerint, aki fejből mondja, könnyen összekeverheti őket (Toszeftá 2:5). A bibliakutatók egy része szerint a jelen szakasz a korábbi értelmezése és kibővített verziója lehet.

13. szigorúan betartjátok – Szó szerint: „Hallgatva hallgattok parancsolataimra”. Az ige kettőzése a nyomatékosítás eszköze a bibliai héberben.

szolgáljátok teljes szívetekkel – A rabbinikus értelmezés szerint a szívben végzett istenszolgálat az imát jelenti (Babilóniai Talmud, Táánit 2a).

teljes lényetekkel – Mint a smá első szakaszában – amelynek részletes magyarázatát lásd az előző hetiszakaszhoz írott kommentárunkban –, itt is a nefes szó szerepel, amelyet ebben a kontextusban inkább az embert élteben tartó erőre utaló „lényed” szóval helyes fordítani, és nem a „lélek”-kel. Ez a szöveg nem említi a smá első szakaszában szereplő „teljes erőddel”-nek fordított meodechá szót, talán éppen azért, mert a szó jelentése nem világos.

14. akkor évszakonként a megfelelő esőt fogom megadni, a korai és a késői esőt – Mose Isten nevében beszélve használja az egyesszám első személyben a megadni igét.

Az izraeli mezőgazdaság számára – ahol a teljes csapadékmennyiség általában évi 40-60 nap alatt hullott le, szemben a mérsékelt égöveben – a klímaváltozás előtt – megszokott 180 nappal, döntő fontosságú volt, hogy az esős évszak elején, október és november környékén essen a termőtalajt megpuhító korai eső (héberül: jore), és hogy a gabonaéréshez nagyon fontos április-májusi késői eső (héberül: málkos) ne essen előbb, és ne is késsen.

15. és adok füvet a legelődre a jószágaidnak – majd jóllakásig ehetsz – Nem teljesen világos a kettő közötti összefüggés. Talán arra utal, hogy ha a nyájnak bőséges eledele volt, akkor az embereknek is több hús jutott. A rabbinikus magyarázat szerint a két mondatrészt összekötő váv betűszó, amelyet általában „és”-nek kell fordítani, itt „majd” jelentést hordoz. Ebből tanulja a rabbinikus jog azt ez előírást, hogy az ember csak állatai megetetése után fogyaszthatja el a saját ételét.

16-17. A történelmi kontextus itt is sokat segít a bibliai szöveg jobb megértésében. A jó termés ígérete után azért tér rá a szöveg a bálványimádás témájára, mert a Kánaán földjére érkező izraeliták azt láthatták, hogy az előttük ott élő népek Báál eső- és viharistent szolgálva virágzó mezőgazdaságot hoztak létre. Ezért nagy lehetett a kísértés, hogy kövessék a helyi kultúra szokásait, és ők is Báált szolgálják. A politeista kulturális környezetben egyáltalán nem tűnt képtelenségnek, hogy a pusztai vándorlás alatt segítő J-H-V-H-nál hatékonyabb lehet a helyi körülményeket „jól ismerő” Báál. A különböző kultuszok közötti vetélkedést azzal kapcsolatban, hogy ki a nagyobb hatalmú esőisten, jól mutatja Elijáhu próféta és Báál prófétainak összecsapása a Karmel hegyen (lásd: Meláchim I, 17-18. fejezet).

18-20. A szöveg szinte szó szerint ismétli el a smá első szakaszának előírásait, lásd a részletes magyarázatokat az előző hetiszakasznál.

18. Viseljétek ezeket a szavaimat a szíveteken és egész lelketeken – A héber szövegben itt is a nefes szó szerepel, amelynek jelentését a fordítás eddig a „lényed” szóval próbálta visszaadni, itt azonban indokolt a „lélek” szó használata, mert a „viseljétek lényeteken” kifejezés magyarul értelmetlen lenne.

21. ameddig csak az ég a föld felett van – Azaz: örökké.

Nemzetközi kommentár

michael paley rabbi


kommentárja

Semmi sem mindegy: élj
Eredeti kommentár: Asher Lopatin
 

Nem azért kell helyesen élni a smá második paragrafusa szerint, mert különben baj lesz, de minden döntésnek messzeható, elsőre, közvetlenül esetleg nem is látható következményei lehetnek. Semmi sem mindegy. Élj úgy, mintha Isten mindig Rád figyelne, mert mindig Rád figyel.

Ebben a hetiszakaszban található a smá Jiszráel, Izrael hitvallásának második része, amelyben arról számol be Mózes, mi történik majd Izrael népével, ha megfeledkeznek a honfoglalás után Istenről.

A smá második szakasza a figyelmetlenül olvasó modern ember számára kellemetlen.

A modern erkölcsi önmegértésben az erkölcsi függetlenség, a szándéketika felértékelődött: annak megítéléséhez, hogy erkölcsösen viselkedtünk-e, úgy szoktuk hinni, elsősorban a szándékunkat kell ismerni. Ha tehát jutalmat ígér Isten arra az esetre, ha betartjuk a törvényeit, haszonlesőkké tesz minket, akik csak a jutalom reményében követjük Őt. Úgy érezzük, hogy Isten kiskorúsít bennünket és ezt felvilágosodott emberként nem szeretjük.

Ezért – emlékeztet Asher Lopatin rabbi – a reformzsidó közösségeknek szokása, hogy nem szerepeltetik a smá második paragrafusát imakönyveikben. Lopatin szerint azonban van jobb megoldás a zsidó vallásgyakorlat központi szövegének szimpla kiradírozásánál. Figyelmesebben olvasva ugyanis egyszerűen azt az üzenetet közvetíti a szöveg, hogy minden döntésünknek súlyos és húsbavágó következményei lehetnek, hogy egyáltalán nem mindegy semelyik hétköznapi döntésünk, még ha néha úgy is tűnik, vagyis hogy nem lehet elbliccelni az életet, bele kell állni.

A legkézenfekvőbb példa nyilván az evésé, az, hogy mit eszünk, inkább tűnik érdektelen magánügynek, mint súlyos erkölcsi döntésnek. A judaizmus ezt nagyon nem így gondolja, aprólékos gondossággal szabályozza, mit lehet enni és mit nem. Ez elég sokáig értelmetlen, üres rituálénak, bigott kukacoskodásnak tűnhetett. Ma látjuk igazán, hogy lehet ebben valami, ma, amikor az, hogy mit veszünk meg a boltban és milyen csomagolásban, közvetlenül a Föld közeljövőjéről szóló döntésként mutatkozik meg.

Az, hogy vannak magasabb szempontok a fogyasztásnál, a szintén ebben a hetiszakaszban található híres idézetből is kiderül: „nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten tanításával is" (Dvárim, 8:3). Azért lehet annyira ismerős, mert a názáreti Jézus is idézte a Tórából az evangéliumokban.

A smá második része, ha odafigyelünk rá, szintén kellemetlenek is tűnhet: nyomasztó, hogy minden hétköznapi, banális rutinunk hirtelen erkölcsi felelősségként kezd ránk nehezedni. Másfelől viszont azt jelzi, hogy

élni nagyon nem mindegy, vagyis véget nem érő lehetőség és esély, ha nem volna elrontható, esély sem lenne. Ha nem mindegy az élet, akkor értelme van, akkor van értelme. Csak akkor, ha egyetlen pillanata sem mindegy.

Lopatin rabbi nem csak a Smá második paragrafusa kapcsán tanít a Tóra hagyományának örök elevenségéről, arról, hogy kár kidobni a Tóra szövegét ahelyett, hogy megértenénk, hogyan szól ma hozzánk. Ő az amerikai „nyitott ortodoxia” egyik legfontosabb rabbija is, az első ortodox rabbinő, Sarah Hurwitz fontos tanítója.

Mert nem úszhatjuk meg az életet valódi és felelős döntések nélkül, nem szabad úgy elmennünk a világról, hogy ne tegyük előtte kicsit jobbá.
 

A szerzőről
Rabbi Asher Lopatin a „nyitott ortodoxia” irányzatának egyik legfontosabb képviselője, sikeres közösségi rabbi volt Chicagoban, 2013 és 2018 között a nyitott ortodoxia New York-i jesivája, a Yeshivat Chovevei Torah vezetője, a nők vallási egyenjogúságának elkötelezett híve.

A kommentár forrása: https://www.myjewishlearning.com/article/cause-and-effect/

kommentárok

Zeitler Ádám,
közgazdász, Milestone Intézet alapító

A heti szakasz számomra a határmezsgyéről szól. Megérkezünk a hosszú út végén az új, a várva várt küszöbére, legyen szó akár földrajzi területről, politikai rendszerről, munkahelyről, oktatási intézményről, vagy élethelyzetről. Már a kilincsen a kezünk, és egy lépés választ el attól, hogy kilépjünk az áhított fényre, azonban valaki megkopogtatja a vállunkat és ránk szól, hogy – hohó, barátocskám, hová olyan sietve? Álljunk csak meg egy pillanatra! A szemünket forgatva nézünk vissza a hang forrására, hogy jaj, ugye nem most fog ez a vénember nekiállni okoskodni... Végre célba értünk, erre várunk oly rég, ezért dolgoztunk és szenvedtünk már mióta. Nem lehetne, hogy most átmegyünk a kapun és majd utána filozofálgatunk az élet nagy kérdéseiről?

Sokszor érezzük úgy, hogy fordulóponthoz érkeztünk. Végre hátunk mögött tudhatjuk az ósdi, rossz dolgokat és jöhet az új, a rég áhított. Alig várjuk, hogy a letűnt és nem feltétlenül kellemes éra minden emléke a feledés jótékony homályába merüljön – ha kell, ezért akár aktívan teszünk is. Pedig milyen fontos lenne számot vetni a múlttal!

Talán mi, magyarok is hajlamosak vagyunk a változások idején a múltat teljesen eltörölni vagy démonizálni. A rendszerváltásnál ördögi színezetet kapott minden, ami ’90 előtt történt. Nem mérlegeltünk, nem néztük végig, mi az, amit valóban azonnal ki kell dobni, melyek azok a területek, ahol a szándék jó lehet, csak újra kell gondolnunk a hogyant, illetve mi az, ami működik és folytatható. Nem néztünk hátra, nem számoltunk el a múlttal, hanem gyorsan átugrottunk a rég várt újba, azt remélve, hogy majd minden magától a váltás tényétől jobb lesz.

Félreértés ne essék, semmi szükség a hamis nosztalgiára.

Objektív számvetésre és a tanulságok levonására van szükség annak érdekében, hogy az újba felkészülten lépjünk be és ne kövessük el újra és újra a múlt hibáit. Ha ez nem történik meg, folyamatosan mindent elölről kell kezdenünk, és minden egyes alkalommal visszacsúszunk a startmezőre.

Az új rendszerekben, legyen szó politikai elit leváltásáról, egy vállalatvezető érkezéséről vagy egy friss tudományos elméletről, rendszerint mindent és mindenkit ki kell rúgni, akinek, vagy aminek a régihez bármi köze volt, anélkül, hogy helyet adnánk a számvetésnek: ki az, aki jó szakember és sem a tudása, sem a tapasztalata nem helyettesíthető, és ki az, aki valóban potyautas, vagy mi az, ami még megállja a helyét a régiből és mi az, ami idejétmúlt. Mindig újra fel akarjuk találni a spanyolviaszt az oktatástól a politikai rendszereken keresztül a gyereknevelésig.

Egy nép, egy nemzet, de akár az egyén is csak akkor fejlődhet folyamatosan, ha képes azelőtt, hogy új korszakba lépne, elemezni a múltat, levonni a tanulságokat és ezek fényében megfelelő döntéseket hozni. Az új csak akkor lesz jobb, ha aktívan teszünk érte, hogy jobb legyen, ellenkező esetben megmarad egy mezei jelzőnek.

Gárdos Bernadett,
irodalomtanár, a Szim Salom közösség tagja

Számomra az idézett szöveg legfontosabb gondolata, hogy az Örökkévalóval való mély és valódi kapcsolatot csak szabad ember tud kialakítani, és ez a szabadság nem pusztán a szolgaság állapotának megszűnését, hanem az egyén és a közösség lelki-szellemi felnőtté válását jelenti. Teljes szívvel, egész lényével csak felnőtt és szabad ember tud elköteleződni. A közösség pedig annál sikeresebb, működőképesebb, minél több elkötelezett, felelős ember alkotja.

A pusztai vándorlás legdrámaibb pillanataiban őseink többször szemrehányást tettek Mózesnek és az Örökkévalónak, mennyivel kényelmesebb volt a szolgaság viszonylagos biztonságában élni, ahol ugyan nagyon rossz, de legalább megmondják mit, hogy kell csinálni, az okok és okozatok egyszerűek, ha engedelmeskednek, békén hagyják őket, ha nem, büntetést kapnak. A folyó adottság, mindig van víz az öntözéshez, csak működtetni kell.

Az Örökkévalóval kötött szövetségben, a megígért új hazában nincs éltető folyó, nem lehet öntözéses földművelést kialakítani, a termés és az ember kiszolgáltatott az esőnek és az Örökkévalónak. A Kánaán földjére megérkező és később letelepedő őseink az időjárásnak, mi, a modern korban élő utódok a természettől való elszakítottságnak, az állandó jóllakottságnak, a leegyszerűsített ok-okozati viszonyoknak vagyunk kiszolgáltatva.

A szabadság felnőtt, érett én-állapot, amelyben a kiszolgáltatottság ráhagyatkozássá válik, tetteinket nem a büntetéstől való félelem, hanem az Örökkévaló törvényei alapján kialakított meggyőződésünk irányítja. Az isteni büntetés a cselekvés, vagy épp a cselekvés hiányának következménye.

Az Örökkévalóval való kapcsolatban a megkötött szövetség adja a kereteket, iránymutatást, de a döntés és a felelősség az egyéné.

Az Örökkévaló második személyben szólít meg, hol többes számban, hogy a közösség minden tagja egyformán magára vonatkoztassa, hol pedig egyes számban, az egyént megszólítva. Az Örökkévalóval való szabad és felnőtt kapcsolat azt jelenti, hogy az „ÉN” teljes szívével, azaz érzelmileg, teljes lelkével, azaz spirituálisan tudatában van annak, hogy döntéseinek következményei vannak, hogy puszta jelenléte hatással van a közösségre, amiben él. Ha valaki ennek tudatában él, az kifelé is láthatóvá válik, megjelenik fejdíszként a homlokán.

Valójában erre kell megtanítanunk gyermekeinket. Hogy ne elégedjenek meg a szolgaság kényelmes biztonságával, csak a Szövetséggel járó bizonytalanság, kiszolgáltatottság felvállalásával lehetnek szabadok, és merjenek ráhagyatkozni az Örökkévalóra, aki nem gyerekesen jutalmaz és büntet, hanem törvényeivel megtanít felelősséget vállalni tetteinkért és erőt, bátorságot önt a szívünkbe.